 |
|
|
|
|
|
|
| Ha nem is szép játékkkal, de magabiztosan nyerte a megyei I. osztályú kosárlabda-bajnokság pénteki mérkőzést a Kiskunhalasi KC. Fülöp Tiborék a Kiskunfélegyházi Öregfiúk ellen játszottak és a végén lehetett örülni a 75-62 arányú sikernek. A félidőben 36-25 volt ide, de a találkozó során mindkét csapat rengeteget hibázott.
Legutóbb hazai pályán a Nagykőrösi Filtermat ellen nem sikerült a győzelem, most a Kiskunfélegyházi Öregfiúk ellen szinte kötelező volt a siker. Ennek megfelelően jól kezdett a házigazda Kiskunhalasi KC, az első 10 percben már 11 gólos előnyt szerzett, a játszó felek 23-12-vel zárták ezt a negyedet. A folytatás nem volt ilyen fényes, összeszedte magát a vendégcsapat is és ennek nyomán 13-13-ra végződött a második 10 perc. A félidőben tehét 36-25 volt az állás, viszonylag kevés pont és ehhez képest is sok hiba jellemezte a játékot. A második félidő első fele még több rontott ziccert, dobást eredményezett, így a félegyháziak szorosabbá tudták tenni az eredményt. Az utolsó 10 perc előtt 47-38 volt a mérkőzés állása, de ekkor alaposan megrázta magát mindkét csapat. A félegyháziak több triplával igyekeztek jobban a halasiak mögé zárkózni, míg a hazaiak is sokkal jobb formában dobtak. A párbajból végül Zseni Zsigmondék jöttek ki jobban, az utolsó 10 percet 28-24-re nyerték. A végeredmény is magabiztos kiskunhalasi sikert mutatott. Kiskunhalasi KC - Kiskunfélegyházi Öregfiúk 75-62.
| | | Vissza | Írta: Adminisztrátor | Üzenet | E-mail | Blog Kategória: Kosárlabda | 2008. február 09. @ 12:24:28 Hozzászólások: 0 | Olvasva: 94x | |
| Jelenlegi értékelés: | Még nincs értékelve! | A te értékelésed: | Jelentkezz be az értékeléshez! |
| | | | | |
* A csillaggal jelölt adatok kitöltése kötelező. | | | | |
|
| Naptár | 2010. szeptember 08.
H |
K |
Sz |
Cs |
P |
Sz |
V | - | - | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | - | - | - |
Mai névnapok:
Adrienn, Mária |
| | | | |
|
|
|
|
|